Digitális Tankönyvtár

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által 2005-ben életre hívott Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár (KFDT) célja, hogy a tankönyvek, szakkönyvek, folyóiratok digitális formában – az interneten keresztül – elérhetővé váljanak az érdeklődők számára.


KFDT


EBSCO

Elektronikus hozzáférés közel 8000 angol nyelvű szakfolyóirathoz a legjelentősebb nemzetközi tudományos kiadóktól! EBSCO adatbázis csak a főiskola számítógépeiről érhető el.


EBSCO


EISZ

Az EISZ - teljes nevén Elektronikus Információszolgáltatás - az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzeti programja, amely központilag, nemzeti licenc alapján nemzetközi és magyar információforrások használatát teszi lehetővé a felsőoktatás hallgatói, oktatói, kutatói és a felsőoktatási könyvtárak látogatói számára.


EISZ


MEK

Magyar Elektronikus Könyvtár
A legnagyobb szép- és szakirodalmi dokumentumgyűjtemény a magyar interneten.


MEK


MTDA

Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma (MTDA) olyan, magánkezdeményezés alapján működő projekt, amelynek célja a magyarországi társadalomtudományi és történeti szociológia irodalom klasszikusainak, valamint az adott, hozzávetőleg 1945-ig terjedő időszak szellemi irányzatainak feltárása.


MTDA


NAVA pont könyvtárunkban

A NAVA - teljes nevén Nemzeti Audiovizuális Archívum - a magyar nemzeti műsorszolgáltatói kötelespéldány archívum, amely az országos földfelszíni terjesztésű televíziók és rádiók magyar gyártású vagy magyar vonatkozású műsorait gyűjti, tárolja, feldolgozza, és az így létrejövő adatbázisban keresési és megtekintési lehetőséget biztosít.
NAVA-ponton elérhető gyűjtemények:
115 magyar játékfilm
Mediawave fesztiválfilmek
Mindentudás Egyeteme előadások

Szabadon megtekinthető kollekciók:
Filmhíradók Online (1919-1949)
Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgafilmjei
Gramofon lemezek gyűjteménye


NAVA


Videotorium

A Videotorium a felsőoktatás és kutatás szereplői számára létrehozott videó/audió megosztó portál, amely helyet és professzionális megjelenési formát biztosít a felsőoktatási intézményekben, kutatóintézetekben és közgyűjteményekben készített videó-tartalom számára.


VIDEOTORIUM


Arcanum Digitális Tudásbázis

Könyvtárunkból is elérhető! Az ADT egy interneten keresztül elérhető adatbázis gyűjtemény, amely a legfontosabb magyar szakmai folyóiratokat tartalmazza kereshető formában, a lehető legteljesebben.


ADT